Horganyzott acélrács felületkezelési folyamatának elemzése festés előtt

Horganyzott acélrács felületkezelési folyamatának elemzése festés előtt

A tűzihorganyzás (röviden: tűzihorganyzás) az acélrács felületén a legelterjedtebb és leghatékonyabb felületvédelmi technológia az acél alkatrészek környezeti korróziójának szabályozására. Általános légköri környezetben az ezzel a technológiával előállított tűzihorganyzó bevonat több évig vagy több mint 10 évig képes megvédeni az acél alkatrészeket a rozsdásodástól. A speciális korrózióvédelmi követelményekkel nem rendelkező alkatrészeknél nincs szükség másodlagos korróziógátló kezelésre (permetezés vagy festés). A berendezések és létesítmények üzemeltetési költségeinek megtakarítása, a karbantartás csökkentése, valamint az acélrácsok élettartamának további meghosszabbítása érdekében azonban zord körülmények között gyakran szükséges a tűzihorganyzott acélrácson másodlagos védelem elvégzése, azaz a tűzihorganyzott felület nyári szerves bevonattal történő felhordása kétrétegű korróziógátló rendszer kialakításához.
Általában az acélrácsokat általában közvetlenül a tűzihorganyzás után online passziválják. A passziválás során a tűzihorganyzó bevonat felületén és a passziváló oldat határfelületén oxidációs reakció megy végbe, amely sűrű és szilárdan tapadó passziváló filmet képez a tűzihorganyzó réteg felületén, ami a cinkréteg korrózióállóságának fokozásában játszik szerepet. Az olyan acélrácsok esetében azonban, amelyeket nyári alapozóval kell bevonni a védelem érdekében kétrétegű korróziógátló rendszer kialakításához, a sűrű, sima és passzív fém passzivációs fólia nehezen köthető szorosan az ezt követő nyári alapozóhoz, ami a szerves bevonat idő előtti buborékolásához és kiválásához vezet, ami befolyásolja a védőhatását.
A tűzihorganyzással kezelt acélrácsok tartósságának további javítása érdekében általában lehetséges a felületükön megfelelő szerves bevonat bevonása, amely kompozit védőrendszert képez. Tekintettel arra, hogy az acélrács tűzihorganyzott rétegének felülete sík, sima, harang alakú, a kötési szilárdság a rács és az azt követő bevonatrendszer között nem megfelelő, ami könnyen buborékosodáshoz, leváláshoz, a bevonat idő előtti meghibásodásához vezethet. Megfelelő alapozó vagy megfelelő előkezelési eljárás kiválasztásával javítható a cinkbevonat/alapozóbevonat közötti kötési szilárdság, és kifejthető a kompozit védőrendszer hosszú távú védőhatása.
A tűzihorganyzott acélrács felületvédő bevonatrendszerének védő hatását befolyásoló kulcstechnológia egyben a bevonat előtti felületkezelés is. A homokfúvás az egyik leggyakrabban használt és legmegbízhatóbb felületkezelési módszer az acélrács bevonatánál, de mivel a tűzihorganyzott felület viszonylag puha, a túlzott homokfúvás nyomás és a homokszemcseméret az acélrács horganyzott rétegének elvesztését okozhatja. A permetezési nyomás és a homokszemcseméret szabályozásával a tűzihorganyzott acélrács felületének mérsékelt homokfúvása hatékony felületkezelési módszer, amely kielégítő hatással van az alapozó megjelenítésére, és a tűzihorganyzott réteg közötti kötési szilárdság nagyobb, mint 5 MPa.
Cink-foszfátot tartalmazó ciklikus hidrogén-alapozó használatakor a cinkbevonat/szerves alapozó közötti tapadás homokfúvás nélkül alapvetően nagyobb, mint 5 MPa. Tűzihorganyzott acélrács felületére, amikor nem célszerű a homokfúvós felületkezelést alkalmazni, ha a későbbiekben további szerves bevonat is felmerül, foszfát tartalmú alapozó választható, mert az alapozóban lévő foszfát javítja a festékréteg tapadását és fokozza a korróziógátló hatást.
A bevonatszerkezetben az alapozó felhordása előtt az acélrács tűzihorganyzott rétegét passziválják vagy nem passziválják. Az előkezelésnek nincs szignifikáns hatása a tapadás javítására, és az alkoholos törlésnek nincs nyilvánvaló javító hatása a cinkbevonat/alapozó közötti kötési szilárdságra.